A legutóbbi négynapos hétvége alatt bőven jutott idő főzős műsorokat nézni. Így jött szembe a – most már számomra is – ismert Paul Hollywood, brit celebrity chef kenyerekről szóló sorozata. Az aktuális részben a libanoni laposkenyeret mutatta be. Ő maneesh-nak nevezte, de az internet számos formában ismeri, pl. man’oushe, manaeesh, manoush és a többesszáma manaqish. Feltételezem, maga az ,,eredeti” recept is legalább épp ennyiféle verzióban létezik, úgyhogy az alábbi recept azoknak szól, akik hozzám hasonlóan még nem kóstolták az original kiadást.
Ja és hogy könnyű legyen a dolgunk, a recept lelke egy szintén több néven forgó fűszerkeverék, ami a kenyér tetejére kerül: zahtar/zaatar/za’atar. Én készen vettem, de a következőkből ki is keverhető: kakukkfű, szezámmag, szumák (szömörce).
Szóval a hozzávalók:
500g finomliszt
10g só
10 g barnacukor
10 g szárított élesztő
4ek olívaolaj
kb. 360 ml langyos csapvíz
Én a kenyérsütőgépet használtam a dagasztáshoz, de éppen olyan jól kézzel is be lehet gyúrni a tésztát.
Először az első 4 hozzávalót, a szárazanyagokat tettem a gépbe, majd amikor már kevert, hozzáadtam az olajat és végül lassan adagolva a vizet, amíg nem lett ruganyos a tészta. (A cukortól nem lesz édes, viszont viszonylag hamar szép színt kap a sütőben tőle és az élesztőnek is segít.)
Ezután hagytam duplájára kelni, ami nagyjából 1 órát jelentett.
A pizzasütéshez hasonlóan itt is fontos, hogy forró legyen már a sütő, amikor betesszük a kenyeret, úgyhogy nem sokkal a kelesztés felénél (kb. 30 perccel sütés előtt) érdemes bekapcsolni és 230°C-ig melegíteni úgy, hogy a sütőlap is bent legyen.
Amikor a tészta megkelt, 6 részre osztottam és kinyújtottam. Elég ruganyos a tészta, de kézzel jól lehet nyújtani. Amikor elég laposnak ítéltem (kb. 5 mm), akkor átemeltem egy sütőpapírra és és a tetejét megkentem az olívaolajjal elkevert fűszerrel.
Kivettem a sütőből a már forró sütőlapot, áthúztam rá a nyers kenyerekkel a sütőpapírt és betoltam gyorsan a sütőbe. 15 perc múlva pedig kivettem.
Padlizsánkrémmel, baba ganoush-sal, hummusszal vagy csak frissen magában nagyon finom.
